Vágáshután a Mókus-tanya szeretettel várja vendégit. A település a zempléni erdők között megbújva, egészséges, csendes, hegyi levegővel körbevett környezetben fekszik.
Eme kis hegyi faluban minden vágyunk egy olyan hely létrehozása, ahol a vendég feltöltődhet, egy kicsit kiszabadulhat a rohanó világból és visszatérhet a természethez.
Városi emberként mi is ezért jöttünk ide sok évvel ezelőtt. Mókus-tanyát azért hoztunk létre, mert szeretnénk megosztani másokkal is azt a csodát, amit mi nap mint nap megtapasztalhatunk.
Vendégházunkban két apartman található. Az egyikben egy 3 férőhelyes szoba fürdőszobával, a másikban pedig két szoba 4+2 fő részére fürdőszobával és egy teakonyhával várja a pihenni vágyókat.
Külön bejárattal egy teljesen felszerelt konyha is a vendégeink rendelkezésére áll, illetve egy étkező és egy napsütötte , kemencés terasz is.
2020 májusától minden helyiségünket ózongenerátorral fertőtlenítjük, hogy minél inkább meg tudjuk óvni vendégeinket.
Igény esetén reggelit és vacsorát biztosítunk, ami kizárólag helyi, illetve saját készítésű alapanyagokból és kistermelőktől vásárolt termékekből áll. Szeretnénk visszahozni a hagyományos, egészséges, természetes ízeket, ami már lassan kiveszni látszik a világunkból.
2020. január 1-étől Mókus-tanya egy kemencés étkezővel, vizesblokkal és egy újabb konyhával bővül, ahol lehetőség lesz kipróbálni a régi idők ételeit.
Közösségi térként pedig hamarosan megnyitjuk a hangulatos, régmúltat idéző csűrt is, ahol kicsik és nagyok egyaránt jól érezhetik magukat. Az udvarunkon bográcsozási, tárcsázási, szalonnasütési lehetőség van az öreg, árnyékot adó szilvafák alatt.
Éljünk együtt a természettel és a 21. század kényelmével Mókus-tanyán.
Üdvözlettel Mókus-tanya!
